A kéziratok útja

 A kéziratok útja

 

Kedves Olvasó!

  

Eléggé valószínű, hogy már hallottad valaha a számból ezt a mondatot: meg kell írnom a kéziratot J

(Rendben, nem biztos, hogy ily békés-bájos hangvételben…)

Egy kis emlékeztető: 2025 január 15, öröm és boldogság, fel van töltve (végre-végre-végre) a kézirat. Az ahhoz kapcsolódó blog bejegyezés rövid összefoglalója:

Részletesebben élménybeszámoló pedig itt található:

 https://nanoblog-ti.blogspot.com/2025/01/submission.html

  

Na de mi történik azután, hogy a kéziratot feltöltöttük?

* Kapunk egy e-mailt, hogy sikeresen feltöltve.

Ez az egyik pont, amikor azt érezhetjük, hogy a befektetett munka, idő, energia, szellemi alkotó erő, feláldozott idegsejt és társai mind megérte. Ülsz a gép előtt, sajog mindened, mert bár tudod, hogy hogyan kell gerinckímélően ülni a számítógépnél, amikor flow-ba kerülsz, már rég nem te döntesz a pozícióról, a szemed félig kifolyt, a net anyukája csuklik, a bölcsiből elkéstél vagy már mindenki réges rég alszik, és amit látsz, az egy darab e-mail. Én ekkor inkább csak egy pillanatnyi megkönnyebbülést érzek, de a látóhatáron ott tolong a lista, ami soha el nem fogy, és a bizonytalanság, hogy mi lesz a kézirattal ezután.

Voltam már párszor nem túl szerencsés…

Az első kézirat, ami az én méréseimből készült, 2008 körül járta meg a „hadak útját”. Az első beküldéskor „magasra céloztak”, és túl specifikusnak, de jónak ítéltetett a kézirat, másodjára „középerős célra” törtek, erre a sárba, a sárga föld alá tiporták a kéziratot, és mivel a professzor túl jónak ítélte a témát ahhoz, hogy egy sima erős újságba beküldje, így a kézirat a mai napig egy német íróasztal fiókjában lapul.

Az első kézirat, amit én írtam vérrel verejtékkel, a beküldéstől körülbelül 1 napra volt, de végül még most is egy japán íróasztal fiókjában csücsül, mondhatnánk, hogy elmosta a 2011-es cunami…

Az első kézirat, amit a nedvesítés-párolgás témakörben írtam, évekig körözött az univerzumban: rendszerint végül a „nem tartozik az újság scope-jába” mondattal pattant vissza. Nem emlékszem már pontosan, de körülbelül ötödik alkalommal már egy tuti helyre küldtük be, ahol több, mint fél évig ültek rajta, majd jött egy levél: nem tartozik az újság scope-jába…. Végül azért csak meg lett a helye, de ehhez már ösvények ismeretétre is szükség volt.

 

Szóval, így merjen az ember lánya nagyon megkönnyebbülni és fellélegezni, amikor beküld egy kéziratot, és nézi a képernyőn a megerősítő e-mailt…. J

Természetesen vannak olyan kéziratok, amik csak úgy suhannak, mert vagy szerencse kíséri röptüket, vagy mert egyszerűen zseniálisan vannak megírva. Tisztába kell lennem vele, sajnos egyik körbe sem tartozom, bár azért diszgráfiás létemre egész elfogadhatóak végül a kéziratok (külön hála Mesónak ;)

  

Szóval, mi is történik a kézirattal beküldés után?

Hááát, ez holnapra marad, mert rohannom kell! Nem, nem a bölcsibe, hanem az oviba, nulladik szülői értekezletre J

 

Móra Konferencia

 

Kedves Olvasó!

 

Ezt a bejegyzést egy szép szombat délelőtt emlékére készítettem (és nem ám a halogatás jegyében, hogy majd megírom, majd megírom, csak még ezt, most már mindjárt tényleg megírom, csak még… és elrohant majdnem 2 hónap…)

Szóval, 2025. április 5, szombat. Ez azon kivételes napok egyike, amire ha alibit kellene biztosítanom magamnak, akkor kivételesen, a naptáram ellenőrzése után csaknem biztosan sikerülne összeraknom majdnem az egész napot :D De mit is keres ez a gondolat ezen a blogon? 2025. április elején volt a Móra Természettudományi Konferencia, amit a Móra Ferenc Szakkollégiumban tartottak. Kémiás szekció is volt, méghozzá kettő, és engem kértek meg az egyiknek a levezetésére. Ez persze nem olyan nagy csoda, hiszen a Móra volt a második otthonom. 10 évet töltöttem ott az életemből, még a PhD-mat is onnan vittem köttetni. Ha azok a falak mesélni tudnának, bár tán jobb is, hogy nem tudnak ;)

Mindenképp szeretném leszögezni, hogy valamennyi előadás nagyon jó volt. A hallgatók felkészültek voltak, igényes diákon keresztül mutatták meg kutatási területük egy-egy érdekesebb szegmensét. Természetesen a kutatások előrehaladottsága változó volt és a témák érdekessége is egy adott mértékig szubjektív, de tagadhatatlan, hogy mindenki kitett magáért! Külön tetszett, hogy bátran kérdeztek egymástól. Érdeklődő, konstruktív légkör alakult ki, amit öröm volt látni, aminek öröm volt részese lenni. Na de mik is voltak a témák?

1) Rodaminok új megvilágításban: kiemelkedően hatékony fotolabilis vegyületek szintézise és vizsgálata

2) A légköri aeroszol higroszkópos tulajdonságai Budapesten különleges események alkalmával

3) CsPbBr3 nanokristályok és vékonyrétegek előállítása

4) Szilárdfázisú extrakciós (SPE) tisztítási módszerek optimalizálása kis mennyiségű komplex biológiai minták proteomikai és foszfoproteomikai alkalmazására

5) HER2-pozitív emlőtumor célzására alkalmas biokonjugátumok fejlesztése

6) Mononátrium-glutamát hatása a növényekre

 

Mint láthatjátok, sokféle téma előkerült. Nem szakmai körökben (mondjuk a krisztuselőtti időkben, még a koli dohányzójában üldögélve) akár egy jó kis ivós játékot is ki lehetne alakítani belőle: ki hány szót ismer fel? … Na de tényleg, mennyit is? J

 

Én két részletet emelnék ki, az egyik a glutamát hatása a növényekre. Igen, ez az a glutamát, amit ízfokozóként használnak. Az előadó egy otthon elvégzett kísérletsort mutatott be, amit szakirodalomra alapozva állított össze. Búza fejlődését vizsgálta, és hogy erre milyen hatással van a glutamát jelenléte, amit műtrágya jelleggel kívánt alkalmazni a vizsgálat során. Az előadás izgalmas, érdekfeszítő elegye volt a Luca búzás élményeinknek, a konyhakísérletek létjogosultságának, a szakmai alapoknak és az egész előadást átható szakmai érdeklődésnek, elhivatottságnak. Öröm volt hallgatni, mind az előadást, mind az azt követő diszkussziót J

A második téma, amit kiemelnék, az elsőre lehet, hogy nagyon-nagyon „idegennek” tűnik: légköri aeroszolok különleges eseményekkor, Budapesten. Na mi lehet ez? Az egyik ilyen elemzett esemény az augusztus 20-ai tűzijáték volt, bizony-bizony, a kémia „mindenhol is” jelen van J

 

Konklúzió: ha valaki kutat meg oktat az egyetemen, akkor a 8tól4ig munkarend egy mese habbal ((idézve egy klasszikust), annak minden előnyével és még több előnyével. Egy ilyen előny az is, hogy rendszeresen töltheti az ember az idejét fiatalok között, megtapasztalva a friss lendületet és szemléletmódot, az egymás iránti érdeklődést és elfogadást. És bár az itt bemutatott esetben egy szombati napot „áldoztam” erre, mégis látszik a képen, hogy örömmel tettem, és hálás vagyok a lehetőségért.

 

Ildi

 

Otthoni munkaterület

 Kedves Olvasó!

 

Tudjuk, hogy a munkaterület kialakítása fontos. A csapból is szokott folyni időnként, hogy mind a munkakedvet, mind a munkaminőséget milyen módon befolyásolja ez a tényező. A COVID időszaka alatt kifejezetten előtérbe került ez a téma a home office miatt, azaz a „homo sapiens officus” széleskörű térhódításával párhuzamosan.

A „homo sapiens officus” kialakulása. 

Az alapvetően preferált opció a „rend a lelke mindennek” elv, lett légyen az például a gyermekek abc sorrendben történő elnevezése, Piton professzor vegyszeres szekrénye vagy Deres fegyverraktárának jegyzéke, nem is beszélve a számítógép mapparendszerében felragyogó rendről, mely nyomokban sem ismeri a rendezni, privát, privát2, asztalról, asztalról20240203, rendezni2, vegyes, vegyes2, vegyes_n+1, átnézni, olvasni, eltenni elnevezéseket….

Hát, ezen a megmérettetésen rendszerint el szoktam bukni. Mondhatnám, hogy atyai örökség, hisz a családban időről időre bevetjük ilyen helyzetekben az édesapám által oly gyakran emlegetett mondást, miszerint „csak az átlagos embereknek van szüksége a rendre, a zseni uralkodik a káoszon”. Persze kérdés, hogy ebben a csoportosításban hova kerül az, aki megpróbál ugyan zseni módjára uralkodni, de rendre alul marad :D

Nos, én megint, menetrendszerűen és vitathatatlan módon alul maradtam. De persze, már hetek óta jött a majd megcsinálom, csak még mosok egyet, most már mennem kell a gyerekért, most szép az idő – kár ezzel tölteni, borús az idő – kinek van ehhez kedve és társai, és közben az entrópia tette a dolgát és a természet törvényének engedelmeskedve a holmik csak másztak és terjedtek és kavarodtak és keveredtek…..

Az entrópia a természet rendje ?! :D 

És akkor jött a „to do” listán, hogy most már nincs mese, blogot kell írni. Hát, ez valami olyan pillanat lehetett, mint a kollégiumokban a vizsgaidőszak, amikor minden szoba ragyog a patyolattól, mert ugye eredményesen tanulni csak akkor lehet, ha a redőny minden csíkja is egyenként le van törölve (nem saját szerzemény, ezt a gyöngyszemet egy fiúszobában tapasztaltam, én csak megmértem a tesómmal, hogy hány méteres a futóka növényem leghosszabb szára – spoiler veszély: több, mint 14 méter, ez volt körbe-körbe futtatva a szobában). Szóval, jött az érzés, hogy itt már nem lehet érdemben dolgozni (okok, igazából ez racionális felismerés volt). És nincs mit tenni, most azonnal rendet kell tenni, legalább egy aktuálisan racionálisan elérhető szintig, hisz a „befektetett munka – megtérülő haszon – a valóban soha meg nem újuló és nem helyettesíthető erőforrás (IDŐ) felhasználása” paraméterrendszerben kell mindezt megvalósítani. Nos, megtettem, ami belefért, a tőlem telhető aktuális legjobbat. 

Otthoni íróasztal a káosz magas fokán és egy kicsit rendezettebb állapotban.

 És most már, miután elrendeztem a gyerkőcöt, a szárítót, a mosogatót és a nyulat, és természetesen csináltam még egy kávét (ami megint elhűlt a bögrében…), le is ültem megírni ezt a bejegyzést, hogy bepillantást nyerhessetek azon „infrastrukturális háttér” egy ici-pici szegmensébe, melynek keretében a Bolyai ösztöndíjjal kapcsolatos munkám is végzem. (Meg kell jegyeznem, hogy a fenti képen is látható íróasztal mellett be volt már vetve többek között például az ebédlőasztal minta előkészítésre, a nappali konferencia teremnek és a kád is, hogy „open your mind” keretek között tudjam átnézi és kijavítani az aktuális kézirat papír alapú változatát. 

Minta előkészítés az ebédlőasztalon, konferencia a nappaliban – testőrrel.

Végül is a tanulság, hogy egy kutatónő nem csak a laborban és az egyetemi irodában kutatónő, hanem „mindenhol is”, például a konyhában fakanállal a kezében vagy a kertben gazolás közben, mert sokszor a madárcsicsergés mellett áll össze a kép, mi miért hogyan…

 

Üdv., Ildi

Submission

Submission

 

Kedves Olvasó!

  

Igen, beadás! Fanfár, örömóda, meg amit csak akartok…

Szóval, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjamhoz kapcsolódóan ma benyújtottam egy kéziratot a Journal of Molecular Liquids folyóiratba, a címe: „Solvent specific evaporation properties of carbon nanotube buckypapers doped by hydrophilic 1D nanomaterials”.Hááát, mindig reménykedem benne, hogy majd most könnyebb lesz, de erre még várni kell. Talán majd a következő J Amit most érzek, azt elég jól bemutatja a következő kép:

Mondjuk a tény, hogy létezik rá meme a neten, kicsit megnyugtató a számomra, nem vagyok egyedül ezzel az „élménnyel” :D

A kézirattal kapcsolatban ki szeretném emelni azt a különleges technikai segítséget, amit Vidák Zoli és Vidák Misike biztosítottak a számomra, nevén nevezve a lehetőséget a flow-állapot elérésére és benne maradására. Köszönöm az időt, a türelmet.

Most pedig nincs más hátra (mivel az ügyfélkapu+ regisztrációm is kész van), hogy letészem a lantot, hazamegyek, játszom a gyerkőccel, és közben igyekszem nem arra gondolni, hogy vajon visszautasítják-e egyből a kéziratot, meg hogy ha nem, akkor milyen bírálatokat fogok kapni…

Szóval, most megyek, de még előtte picit megkésve, ugyan de annál nagyobb lelkesedéssel  kívánok mindenkinek boldog új évet!

 

Ildi