Kedves Olvasó!
Tudjuk, hogy a munkaterület kialakítása fontos. A csapból is szokott folyni
időnként, hogy mind a munkakedvet, mind a munkaminőséget milyen módon
befolyásolja ez a tényező. A COVID időszaka alatt kifejezetten előtérbe került
ez a téma a home office miatt, azaz a „homo sapiens officus” széleskörű
térhódításával párhuzamosan.
A „homo sapiens officus” kialakulása.
Az alapvetően preferált opció a „rend a lelke mindennek” elv, lett légyen
az például a gyermekek abc sorrendben történő elnevezése, Piton professzor
vegyszeres szekrénye vagy Deres fegyverraktárának jegyzéke, nem is beszélve a
számítógép mapparendszerében felragyogó rendről, mely nyomokban sem ismeri a
rendezni, privát, privát2, asztalról, asztalról20240203, rendezni2, vegyes,
vegyes2, vegyes_n+1, átnézni, olvasni, eltenni elnevezéseket….
Hát, ezen a megmérettetésen rendszerint el szoktam bukni. Mondhatnám, hogy
atyai örökség, hisz a családban időről időre bevetjük ilyen helyzetekben az
édesapám által oly gyakran emlegetett mondást, miszerint „csak az átlagos
embereknek van szüksége a rendre, a zseni uralkodik a káoszon”. Persze kérdés,
hogy ebben a csoportosításban hova kerül az, aki megpróbál ugyan zseni módjára
uralkodni, de rendre alul marad :D
Nos, én megint, menetrendszerűen és vitathatatlan módon alul maradtam. De
persze, már hetek óta jött a majd megcsinálom, csak még mosok egyet, most már mennem
kell a gyerekért, most szép az idő – kár ezzel tölteni, borús az idő – kinek van
ehhez kedve és társai, és közben az entrópia tette a dolgát és a természet
törvényének engedelmeskedve a holmik csak másztak és terjedtek és kavarodtak és
keveredtek…..
Az entrópia a természet rendje ?! :D
És akkor jött a „to do” listán, hogy most már nincs mese, blogot kell írni. Hát, ez valami olyan pillanat lehetett, mint a kollégiumokban a vizsgaidőszak, amikor minden szoba ragyog a patyolattól, mert ugye eredményesen tanulni csak akkor lehet, ha a redőny minden csíkja is egyenként le van törölve (nem saját szerzemény, ezt a gyöngyszemet egy fiúszobában tapasztaltam, én csak megmértem a tesómmal, hogy hány méteres a futóka növényem leghosszabb szára – spoiler veszély: több, mint 14 méter, ez volt körbe-körbe futtatva a szobában). Szóval, jött az érzés, hogy itt már nem lehet érdemben dolgozni (okok, igazából ez racionális felismerés volt). És nincs mit tenni, most azonnal rendet kell tenni, legalább egy aktuálisan racionálisan elérhető szintig, hisz a „befektetett munka – megtérülő haszon – a valóban soha meg nem újuló és nem helyettesíthető erőforrás (IDŐ) felhasználása” paraméterrendszerben kell mindezt megvalósítani. Nos, megtettem, ami belefért, a tőlem telhető aktuális legjobbat.
Otthoni íróasztal a káosz magas fokán és
egy kicsit rendezettebb állapotban.
Minta előkészítés az ebédlőasztalon, konferencia a nappaliban – testőrrel.
Végül is a tanulság, hogy egy kutatónő nem csak a laborban és az egyetemi
irodában kutatónő, hanem „mindenhol is”, például a konyhában fakanállal a
kezében vagy a kertben gazolás közben, mert sokszor a madárcsicsergés mellett
áll össze a kép, mi miért hogyan…
Üdv., Ildi
