Kedves Olvasó!
Ez a Bolyai János
Kutatói Ösztöndíjamhoz kapcsolódó záró blogbejegyzésem.
Először is köszönetet kell mondanom a Kuratóriumnak a
lehetőségért, hogy ennek keretében végezhettem kutatást.
Másrészt köszönetet kell mondanom neked, kedves
Olvasó, hogy itt voltál, és időnként még vissza is jeleztél nekem, igazolva
azt, hogy a nem tudományos közösségnek szánt blogomnak valóban van érdeklődő
olvasója, lehet az bárki, akár programozó, orvos, kozmetikus, bolti eladó,
jogász, kisgyerekes anyuka vagy nyugdíjas J
Az elmúlt években
nem minden alakult úgy, mint ahogy azt elterveztem, de sok mindent azért
sikerült megvalósítanom. Van 4 megjelent angol nyelvű cikk, számos konferencia
részvétel, melynek során párszor kaptam nagyon pozitív megerősítést is, olyan
emberektől, akik tudtommal nem adják azt oly könnyen. Most egészségügyi okok
miatt mégis elég bizonytalan, hogy tudom-e még egyáltalán folytatni. Az élet fura, időnként brutális tükröt tart
elénk, hogy a dolgokat kicsit közelebb rakjuk a helyükhöz. Ma, amíg azon
szomorkodtam, hogy a záró beszámolót készítve szembe kell néznem azzal, hogy
előre láthatólag ez egy nagy fordulópont az életemben, mert a szívproblémám
miatt “takarékra kell tennem magam”, szembe jött velem a hír, hogy egy kedves
kolis társamat magához ragadta a leukémia, hátra hagyva férjét és gyermekeit.
Az univerzum emlékeztetője nagyon kemény, a halál végleges, a POTS csak egy
nehezítő körülmény. Adasson néki könnyű föld, családjának megnyugvás, ismerőseinek
meg az intés, hogy amíg élünk, van dolgunk és van remény.
Még egyszer,
köszönöm! Tóth Ildi
